Bölcsiben, vagy otthon?

Na, ismét egy olyan téma, amiről nagyon megoszlanak a vélemények. Nem tisztem állást foglalni, csak arról tudok nyilatkozni, ami nekünk bevált. Bár nem szeretem, mikor azt mondják – mi több, kijelentik- hogy a gyereknek 3 éves koráig CSAK az anyja mellett a helye! Szerintem ez badarság, főleg úgy, hogy felkiáltójel van a végén…

Zizi 1-1,5 éves kora között kezdtem érezni, hogy nagyon vágyik gyerektársaságra, és roppantul élvezi, ha vele egykorúakkal játszhat (vagy inkább mellettük) 🙂 Így elkezdünk „játszóbölcsibe” járni, ami tulajdonképpen ugyanolyan, mint egy sima bölcsőde, csak a szülők is ott vannak. Az én gyerekem soha nem akart hazajönni. Nekem is úgy alakult az életem, hogy vissza tudtam menni dolgozni, mikor másfél éves lett, így hát, a bölcsi mellett döntöttünk.

Sok tanácsot kaptunk, hogy melyik a legjobb, de igen hamar rájöttünk, hogy nem bölcsődét kell választani, hanem gondozónőt.  Először léptünk be a kiválasztott intézmény ajtaján, mikor a nagyon kedves és készséges igazgatónő bevezetett minket az egyik csoportba. Ahogy kinyitottuk az ajtót egy zokogó kislányt láttunk bugyiban és pólóban (februárban), akihez pont akkor érkezett a gondozó néni, és nem túl kedves hangon arra utasította, hogy öltözzön és fejezze be a sírást. Nem ítélkeztünk… Bármi történhetett akkor, ott… Nem tudjuk az előzményt… De mégis, mikor kiléptünk, egymásra nézünk, és megállapítottuk, hogy ide nem… Mivel év közben döntöttünk úgy, hogy beíratjuk a gyereket, ezért nem volt túl sok alternatívánk… Minden hely tele volt…

Eltelt pár nap, ami alatt én már végigpörgettem magamban, hogy biztos nem fogunk találni olyan helyet, ahol Zizi is jó érzi magát és én is nyugodt vagyok. Nem így lett… Egyik reggel egy üzenet várt a munkahelyemen, hogy ugyanabban a bölcsiben, de egy másik csoportban megürült egy hely, és várnak minket szeretettel. Éreztem, hogy ott jó lesz….

Jól éreztem… Két fantasztikus gondozónő „kezei közé” kerültünk, akiknek nem tudok elég hálás lenni, ezért a 1,5 évért….12 tüneményes lurkó alkotott egy csapatot, akik között olyan őszinte barátságok szövődtek, ami felnőttek között már aligha történik…

Szóval, Bölcsőde, vagy Otthon?

Kinek, mi… Én nagyon jó döntést hoztam… Zizi barátokra lelt, rengeteget fejlődött, 2 évesen már teljesen szobatiszta volt, szabályokat tanult… És nem utolsó sorban nem unt meg engem soha… Mert legyünk őszinték! Melyik szülővel nem esik meg, hogy elfogy a türelme? Vagy szimplán csak besokall a sok gügyögéstől, és emberi szóra vágyik? Vagy arra, hogy a munkahelyén dolgoztathassa kicsit az agyát? Vagy arra, hogy szépen felöltözhessen, és nőnek érezze magát? De mindezt, csak délután 3-ig. Onnan a csöppé a főszerep… Minden energiám, minden figyelmem az Övé…

Rendkívül tisztelem azokat az Anyukákat, akik 3 –vagy több- évig otthon maradnak.  Nekem  más impulzusok is kellettek ahhoz, hogy utána az együtt töltött idő, tényleg MINŐSÉGI legyen. Mert a gyerekkel való együttlét  tipikus példája annak, hogy nem a mennyiség a fontos, hanem a minőség.