A lányom ma azt mondta, hogy, ha legközelebb megszületik, madár szeretne lenni….
Mikor a pocakomban volt, még nem tudtam, hogy mennyit fogok tanulni Tőle… Pedig sejthettem volna… Minden egyes mozzanata tanítás volt, az első pillanattól… Beleértve a nyíló méhszájat, a több hetes kényszerfekvést és nem utolsó sorban a szülést… A megérkezése után viszont már egyértelműek voltak a jelek… Nekem rendet és rendszert kellett tanulnom, Ő pedig segített ebben… Mióta az eszemet tudom, rendetlen és feledékeny vagyok… Neki viszont arra volt szüksége, ami belőlem hiányzott… Szó szerint elvárta, hogy mindig minden ugyanakkor és ugyanúgy történjen… Én pedig hamar beláttam, hogy ha ezeket a –tulajdonképpen- nagyon egyszerű szabályokat betartom, egy nyugodt és kiegyensúlyozott gyermekem lesz… Mindent úgy akartam tenni, ahogy Neki jó, és közben észre sem vettem, hogy mennyit fejlődök Vele együtt…
Aztán valahol a 10. hónap környékén ráébredt arra, hogy Ő nem én, és ezután nem sokkal megjelentek az első saját akaratát tükröző megnyilvánulásai is… Be kell látnom, hogy én is nagyjából „ezidőtájt” ébredtem rá arra, hogy Ő nem én… És nem fog úgy gondolkozni mindig mindenről, ahogy én szeretném… Sőt…
De a legnagyobb tanítások azóta érkeznek, mióta közölni is tudja szándékait,óhajait, olykor az akaratát… Ahogy az elején a rendszert kellett megtanulnom, (amit azóta is tudok alkalmazni, bár természetesen csak az Őt érintő dolgokban) később a türelem és a csendes/halk szeretet következett… Harsány családba érkezett, és ki nem állhatja a hangos szót maga körül… Biztos, sokan vannak úgy vele, hogy szokja meg a gyerek azt a környezetet ahova „pottyan”, de én úgy hiszem, hogy nem véletlenül választott minket és mi nem véletlenül „kaptuk” Őt… Ő erősödik, mi lágyulunk…
Ha igazán figyelünk folyamatosan ott a lehetőség, hogy fejlődjünk általuk mentálisan, lelkileg, és szellemileg is… Pont úgy, ahogy Ők tanulnak járni, beszélni, írni, olvasni…Tőlünk… Nap, mint nap kapjuk, az új és új jeleket, vagy, ha úgy tetszik üzeneteket gyermekeinktől, de többnyire csak elsétálunk ezek mellett… Vagy rosszabb esetben, meg sem halljuk…
Hajlamosak vagyunk hülyének nézni a gyereket… Én is… Sokszor… És minduntalan rádöbbenek, hogy én vagyok a balga… Ő csak azt mondja, ami a lelkéből jön, és amit érez… És az mindig igaz… Apropó! Őszinteség… Számoljuk csak meg, hányszor kamuzunk, vagy akár hazudunk a gyerekünknek egy nap? Én még nem láttam hazudós 2 évest… Akkor ki is tanít ki? És mire?
Érdemes belegondolni egy kicsit, hogy ki mit tanult a gyerekeitől…Legyen az 2, vagy 52 éves…
Én elsősorban tiszteletet, alázatot, szeretetet, megbecsülést, őszinteséget, hitet, türelmet, fegyelmet…
Kívánom Édesem, hogy ha legközelebb születsz légy madár, vagy bármi, ami szeretnél… Csak legyél nagyon-nagyon boldog….
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: