Beszokás az oviba… kinek nehezebb?

A nyári szünet alatt mi is pihentünk, és próbáltuk kihasználni az utolsó heteket az ovikezdés előtt… Mert ugye az óvoda az már egy komoly dolog… Amolyan felnőttes… Míg a bölcsiben alig pár gyerek van rajtad kívül, és hamar megszokod, hogy a gondozó néni mindig ott terem, ha valami baj történik, addig az oviba bemész, anyu otthagy, meg kell védeni magad, ráadásul sokan vagytok, és ugye az óvó néni sem láthat mindig mindent…

És ezeken persze, mi szülők, már azelőtt görcsölünk mielőtt útra bocsátanánk csemetéinket… Vajon jó helyen lesz? Nem fogják bántani? Kedvesek lesznek vele az óvó nénik? Mi lesz, ha mindennap sír majd? És még sokáig sorolhatnám… A mi esetünkben, kicsit talán egyszerűbb volt a beszokás, mert volt egy kislány, akit Zizi ismert már (és ez szerintem nagyon fontos…legalábbis az elején) és abban is biztosak voltunk, hogy a lehető legjobb óvó kezek alatt lesz…

Meggyőződésem, hogy rengeteg „összetevőn” múlik, hogy sikerül-e könnyen beszokni az új környezetbe… És, ha egy fogaskerék nem működik jól, már borulhat a rendszer… Nekünk, úgy érzem, hogy a tudatosság és a szerencse párosult, mert azon kívül, hogy az első két hétben ébredés után nem akart kikelni az ágyból és azt mondta, hogy nincs kedve játszani, hanem csak nézni szeretné a gyerekeket, nem adta más jelét annak, hogy nem szeret ott lenni… Sőt, tulajdonképpen arra jöttem rá, hogy ez az idő, valószínűleg arra kellett neki, hogy megtanulja/megismerje, mind a 28 pajtását… Ami lássuk be, nem kis feladat (én még most sem tudok minden gyerkőchöz helyes nevet társítani.)
Azóta, mindenkiről barátjaként beszél, amihez nyilván az is hozzájárul, hogy vegyes csoportba írattuk, így gyakorlatilag ő a legkisebb…Tehát mindenki őt babusgatja, és senki nem veszi el a játékát… 🙂

Fontos az is, hogy egész nyáron az oviról beszélgettünk, és arról, hogy milyen nagylány már mindenki aki oda jár… Ez plusz pozitívumokkal is járt, hiszen aki nagylány az ugye már egyedül veszi a cipőjét, egyedül pisil, egyedül fürdik, stb… Ami még akkor is jó, ha néha 3szor annyi ideig tart, mintha segítene valaki…

Persze az is sokat számít, hogy 1,5 „bölcsis” év előzte meg a mostani beszokást, ezért az a rész már cseppet sem volt furcsa neki, hogy egy közösségben kell tölteni a napjait… Azt viszont be kell vallanom, hogy az első két hétben naponta kérdeztem meg magamtól, hogy jó döntés volt-e, hogy nem hagytam ott még egy évre a bölcsiben… Sőt különböző forgatókönyveket pörgettem végig az agyamban, hogy mit fogok tenni, ha azt látom , hogy szorong, vagy boldogtalan… Aztán rájöttem, hogy ha érzi, hogy én ideges vagyok, akkor tuti, hogy Ő is az lesz…. Így elengedtem a félelmeimet, lesz ami lesz alapon…S a végén tulajdonképpen arra jutottam, hogy szerintem ezt az egész dolgot Ő könnyebben viselni, mint én…

Tehát, lehet, hogy sokszor nekünk szülőknek nehezebb “beszokni” az oviba…