Így a harmadik trimeszterbe lépve, egyre erősebben tör rám az érzés, miszerint a visszaszámlálás lassan elindul… Annak a bébinek hamarosan ki kell jönnie onnan, ahol most még olyan jól érzi magát…
Amikor megtudtam, hogy ismét várandós vagyok, akkor egy pillanatra belém nyílalt az érzés; most már tuti, hogy még egyszer szülnöm kell… De akkor még olyan távolinak tűnt ez a dolog, hogy hamar el is hessegettem a gondolatot. Most viszont, mikor már látszódik a „tappancsa”, amit előszeretettel tornáztat –néha reggeltől estig, rosszabb esetben estétől reggelig- a jobb bordáim alatti térben, egyre sűrűbben foglalkoztat a gondolat… Ő mikor és hogy fog kibújni az egyelőre ideiglenes otthonként szolgáló pocakomból?
Reményeim szerint –és ezt mantrázom magamban minden nap- ugyanolyan sebesen és egészségesen, mint a nővére… Előző alkalommal tulajdonképpen még gondolkozni sem volt időm, nemhogy félni… De első szülő nőként nem is nagyon tudtam, hogy mi is vár rám… Most viszont, minden egyes keményedésnél felsejlik az előző szülés minden apró mozzanata… Volt egy időszak, mikor mindenképp azt akartam, hogy „vegyék ki” onnan… De érdekes módon, minél rövidebb a „centi”, annál erősebben él bennem a vágy, hogy őt is a lehető legtermészetesebb úton hozzam a világra… Hogy miért? Fogalmam sincs… Biztos a hormonok… Ez a legjobb a várandóságban… Mindent rá lehet fogni a hormonokra…
Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy így második alkalommal már sokkal tudatosabb vagyok. Nem zabálok fel mindent válogatás nélkül , –most úgyis minden mindegy, majd „lemegy” alapon- nem hagyom el magam, azzal az indoklással, hogy „jajj ezzel a sok mozgással nehogy ártsak a babának”, és valamivel tudatosabban készülök a szülésre is.
Például jógázom. Soha nem állt túl közel hozzám a jógázásnak sem a fizikai, sem a filozófiai része, attól függetlenül, hogy hiszem a mérhetetlenül sok áldásos hatását és mondhatni csodálom azokat, akik napi szinten foglalkoznak ezzel… Mégis, most úgy éreztem, hogy ennek a babának szüksége van arra, hogy rendszeresen mozogjak úgy, hogy a testem és a szellemem is dolgozzon… És valóban… Ha egy nap kimarad, már hiányzik… Úgy egy héttel ezelőtt elkezdett görcsölni a hasam… A második gondolatom – azután, hogy nehogy most is be kelljen feküdnöm a kórházba, mint az előző terhességnél – az volt, hogy mi lesz, ha nem jógázhatok…
Tehát összességében talán kevesebb görcsösség, több tudatosság és egy icipicivel több rutin, ami jellemzi a második terhességet, nem beszélve arról, hogy azt érzem, már most alkalmazkodnom kell ahhoz, hogy egy teljesen más egyéniség lakik odabenn, mint 3 évvel ezelőtt… Még akkor is, ha ő is kislány… Mert igen… Ismét egy kisasszony érkezik hozzánk az Angyalok közül…. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: